BORAINKRÓL

Burgund szerelmese vagyok, ez magyarázható az ott folytatott tanulmányaimmal, a gyerekkoromból emlékezetes ízekkel, az általam is ismert, egyik másik egyedi bortermelővel és nem utolsó sorban a szőlőfajtákkal (pinot blanc, chardonnay, pinot noir és távolról a syrah) .

 

Az a klíma, az a kistermelői struktúra és azok a szőlőfajták ugyan úgy Csobáncon is fellelhetők, ezért boraim az Európai Klasszikus stílushoz állnak közel – gyümölcsösség – harmónia – stabil tannin struktúra és a terroir . Természetesen ezt a helybeli hagyományos fajták termesztésével szeretném elérni, ezek a rizlingek, a szürkebarát / pinot gris, a pinot noir és a kékfrankos, de az újtól sem riadok vissza, sőt meggyőződésem, hogy a syrah, a merlot, a kadarka, a furmint, a hárslevelű, a chenin blanc, fekete leányka és a rózsakő nagyot alkotnak ezen a hegyen.

Pince-technológiámban a bogyózó és a hydralikusprés mellett ugyanúgy helye van az acéltartályoknak mint a minőségi fahordóknak, (Vicard, Segan Morau és Sauri), de a fehérboroknál csak a chardonnay, a chenin blanc és a Furmint fajtákhoz használok fahordót (esetleg batonage) az összes többit ni-rosta acéltartályokban erjesztem és érlelem a mikro-oxidáció technológia segítségével. Vörösboraim viszont kivétel nélkül 18 havi „barrique” érlelésen esnek át, a hagyományos kézi csömöszölő erjesztés után, mert számomra nem a fahordó íze a mérvadó, hanem csak a természetes almasav-bontás és a vele járó mikro-oxidáció .

Mint már említettem a biológiai szőlőművelés elszánt híve vagyok, vagyis csak ként, meszet és rézet permetezek, ebből adódóan nálam megmaradnak a természetes erjesztőgombák, és így nem használok fajélesztőke,t amik a terroir-t tönkre teszik, és borok mind egyformák lesznek . Reduktív technológiát csak két esetben alkalmazunk: a „Rose” és a „Schiller” boroknál, mert ezek így a legfinomabbak. Én csak fogyasztásra megérlelt borokat hozok forgalomba!

A klasszikus borászati tanulmányaim hobbyként Burgundiában kezdtem, majd Kaliforniában tökéletesítettem, és most Csobánc-hegyen folytatom, ill. gyümölcsöztetem tapasztalataim. Borkészítési technológiám a lapja a biológiai szőlő.

Mint Terra Hungarica tag, a borkészítés, csak spontán erjesztéssel és csökkentett kén felhasználással történhet, minden segédanyag nélkül és még a derítést is csak tojás és tejfehérjével, ill. bentonittal végzem. Az érleléshez úgy az acéltartályos, mint a mikró oxidatív, ill. a fahordós technológiát is használom.

Borászat célom a fehérboroknál a primér gyümölcsösség megőrzése a mikró oxidativ technológia ellenére, a vörösöknél pedig az érett gyümölcsös és különleges harmóniájú élő tannin struktúrával rendelkező vörösbor. Részemről messzemenően elítélem a magas alkoholos borok készítését, ezért mindig teljes érésű szőlőt szüretelek. Fahordóim java része a Francia, „Vicard” M+ pörkölésű barrique. A palackozáshoz minőségi palackot és garantáltan TCA mentes dugót használok, a minőségi címke és kapszula is hozzájárul a gasztronómia magas igényeinek teljesítéséhez. Forgalomba csak fogyasztásra megérett borokat hozok, így azok a vétel után azonnal ihatók.

A Natúr boraim biológiai stabilitása magas és egy hosszabb tárolás csak érettebbé teszi őket. A pincém természeti adottságai (250 m magas hegyoldal) és boraim sokrétűsége nem engedi meg a magas palack számokat, de nem is arra törekszem, hanem a vulkanikus terroir egyediségének minőségi bemutatására, így fajtánként a maximum 1200 palack!!